Bernie Sanders szenátor szerint valós a veszélye annak, hogy Joe Biden az Izraelnek nyújtott támogatás miatt maradhat alul a novemberi elnökválasztás során - számolt be a The Hill.
Bernie Sanders amerikai szenátor bejelentette, hogy olyan szabályok bevezetését tervezi, amely megakadályozná, hogy a nagybankok vezetői az őket felügyelő regionális Fed igazgatótanácsában üljenek - írja a Bloomberg.
Átgondolná a 81 éves Bernie Sanders az amerikai elnökséget akkor, ha Joe Biden esetlegesen lemondana - írja a politikus vezető tanácsadójának elmondása alapján a Daily Wire. A vermonti szenátor 2016-ban indult a Demokrata Párt előválasztásán, és ő lett a legközelebbi kihívója Hillary Clintonnak, aki végül megnyerte a jelölést, megelőzve Sanderst.
Elon Musk kemény kritikát fogalmazott meg többek között Joe Biden és Donald Trump felé a Twitteren. A világ leggazdagabb emberének számító techguru szerint az idős elnökök nincsenek képben a szavazókkal.
Az amerikai Szenátus kedden elutasította azt a határozatot, amely megakadályozta volna, hogy az Egyesült Államok 650 milliárd dollár értékben adjon el fegyvereket Szaúd-Arábiának – írja a The Hill.
Elon Musk, a világ leggazdagabb embere nemrég sértések sorozatát intézte Bernie Sandershez a Twitteren, miután az amerikai szenátor megismételte felhívását, miszerint a milliárdosoknak több adót kellene fizetniük. Musk még azt is felvetette, hogy még több Tesla részvényét is eladná, Sandersnek csak kérnie kell. A heves szócsatának persze most is a befektetők isszák meg a levét, már 1000 dollár alá esett egy részvény ára.
Donald Trump szerint Joe Biden mentális állapota már annyira leromlott, hogy fogalma sincs, mit ír alá és hamarosan leváltja majd Kamala Harris alelnök – írja a New York Post.
Bernie Sanders meginvitálta a világ leggazdagabb emberét, Jeff Bezost, hogy beszéljen a szenátus előtt a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségekről – írja a Bloomberg.
Joe Biden megválasztott elnök kedden úgy nyilatkozott, hogy Amerika kész visszatérni a vezető globális szerepbe, és együtt fog működni a NATO szövetségesekkel. Biden ezzel felhagy a Trump-féle beforduló, "America first" szemléletű külpolitikával. Azt is elmondta, hogy a demokraták balszárnyának két vezető politikusával, Elizabeth Warrennel és Bernie Sandersszel nem számolnak a kormány felállításakor.
Az amerikai demokrata térfél balszárnyának egyik meghatározó politikusa, Bernie Sanders vermonti szenátor (korábbi demokrata elnökjelölt aspiráns) elvállalná a munkaügyi miniszteri pozíciót, ha megfelelő portfoliót kapna - mondta a politikus a CNN-nek.
Bernie Sanders néhány szenátortársával együtt csütörtökön nyújtott be egy új javaslatot, amely több tízmilliárd dollárt venne el a világ gazdagjaitól – számol be a hírről a CNBC.
Bernie Sanders vermonti szenátor hétfőn támogatásáról biztosította Joe Bident, az Obama-kormányzat egykori alelnökét, aki a demokraták elnökjelöltségéért folytatott versenyben korábban a vetélytársa volt és jelenleg a párt várható elnökjelöltje.
Felfüggesztette a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott kampányát Bernie Sanders. A vermonti szenátor döntését szerdán jelentette be a kampánya munkatársai számára.
Bernie Sanders nem lép vissza a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől - közölte a vermonti szenátor kampánymenedzsere újságírókkal szerdán.
A demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke a kedden tartott előválasztásokon meghatározó győzelmet aratott Floridában és Illinois államban, és Arizonában is vezet.
Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban is terjed a koronavírus, (a jelenlegi tervek szerint) a demokrata előválasztásokat megtartják, ezek pedig még mindig kiemelt figyelemnek örvendenek. Nekünk sem mindegy, hogy ki vezeti majd a világ legnagyobb gazdaságát és az EU legfontosabb kereskedelmi partnerét. A jelenlegi globális gazdasági- és politikai rendszert egyértelműen Amerika dominálja, a mostani választás három esélyese azonban különöző irányelveket képvisel: az egyikük büntetné, másikuk újra felkarolná, harmadikuk pedig teljesen újraírná a szövetségi rendszert.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.